|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bánffy Katalin 2004. szeptember 27.Szept. 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát Bartha László és felesége, Stróbl Zsófia ajándékozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, a leleplezést Pap Géza püspökkel együtt a gróf lánya, Bánffy Katalin végezte. Pap Géza Bánffy Miklósra, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokára emlékezett. Gróf Bánffy Miklós érzékelte a közeledő tragédiát, és fájlalta, hogy a nép vezetői nem ismerték fel a bűnöket, amelyek az összeomláshoz vezettek. Bánffy Miklós üzenete a mai vezetőknek is szól, figyelmeztetett a püspök: megszámláltatunk, egység nélkül híjával találtatunk, és ha egymást marjuk, darabokra szaggattatunk. Bánffy egész életét, irodalmi és közéleti munkásságát áthatotta a népe iránti féltő szeretet. Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának nevében Tonk István főgondnok méltatta egykori elődjét, aki Trianon után Magyarország külügyminisztereként tevékenykedett, majd 1926-ban visszatért Erdélybe, ahol egyházi-közéleti szerepet vállalt. Pap Géza püspök felolvasta Bánffy Miklós végrendeletét. Az okirat szerint a Király utca 14-es szám alatti, Toldalagi-Korda palota néven közismert ingatlant a gróf a református egyházkerületre hagyományozta, ennek udvarán kívánják majd elhelyezni szobrát, amint az épület visszakerül jogos tulajdonosához. /Sándor Boglárka Ágnes: Hazatért gróf Bánffy Miklós mellszobra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./2005. december 16.A Polis Kiadó újdonságai között a bestseller Fazekas István Hetedíziglen című könyve, egy bukovinai székely családi krónikája, második, javított kiadásban. Bánffy Katalin Ének az életből címmel megjelent kötete hasonlóképpen családtörténet, ezúttal egy erdélyi arisztokrata családé. Széles Klára Lelkünkre így ül ez a kor című kötetének alcíme: Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral 1956–2004. A dokumentumokra is épülő történet szól két ember: Lászlóffy Aladár és Széles Klára kapcsolatáról. /F. I.: Szemelgetés a Polis könyvkínálatából. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./2007. május 28.Kalotaszeg fővárosában, Bánffyhunyadon az elmúlt hétvégén tartották a városnapokat. Bemutatták a város monográfiáját, a Bánffyhunyad, település az Európa felé vezető című munka az egykori vásárközpontot földrajzilag és történelmileg is bemutatja, külön fejezetet szentelve a város híres szülötteinek és díszpolgárainak. A helyi Ravasz László Emlékházban a magyar művészetekről tartott előadást Váradi Ferenc, majd bemutatták a 150 évvel ezelőtti lakodalmas szokásokat. Május 27-én Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány elnöke adta át gróf Bánffy Katalinnak, az édesapjának, Bánffy Miklós grófnak odaítélt posztumusz Magyar Művészetért-díjat. A település névadójáról Váradi Kusztos Györgyi emlékezett meg. Ezt követően a főtéren ünnepélyes keretek közt adták át a városnak januárban odaítélt 21. századi Béke Emlékoszlopot. Mig Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke kifejtette: az alapítvány segítségével már 500 emlékművet sikerült felállítani szerte a világban. – Ez az emlékmű az egyetlen az országban, és erre méltán lehetnek büszkék a város lakói. Nemrég sikerült hat ilyen emlékoszlopot felállítani Szerbia, Szlovákia, Ausztria és Szlovénia különböző településein. A bánffyhunyadi emlékmű felszentelésével a 93 000 négyzetméteres Magyarország körül létrejött a béke gyűrűje – mondta az elnök. A város főterén felállított, repülő galambot ábrázoló faszobor Csoma Gergely fotó- és szobrászművész munkája, aki szerint jó helyre került az emlékoszlop. /D. I. : Béke emlékoszlopot avattak Bánffyhunyadon. Gazdag kulturális kínálat a városnapokon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2012. október 18.Kiállítás gróf Bánffy Miklós hagyatékábólAz Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismerése érdekében vándorkiállítást hozott létre. Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériájában csütörtökön 17 órától nyitnak meg. A tárlatot Szebeni Zsuzsa kurátor, az OSZMI színháztörténésze mutat be. Losonczi gróf Bánffy Miklós (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.) az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja, az egyik legsokoldalúbb közéleti erdélyi magyar személyiség volt a 19. században. Író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus és külügyminiszter. Bármerre is sodorta a sors, mindenhol megállta a helyét. „Érdekes, hogy Maga sem szeret tervezni. Én sem tettem soha. Álmodozni, elképzelni igen, de tervezni nem. Engem is a sors dobott ide-oda, diplomáciába, képviselőségbe, intendánssá tett és külügyminiszterré, anélkül, hogy valaha ilyet tervszerűen akartam volna. A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahová állítják. Eredetileg festő akartam lenni és író lett belőlem” – fogalmazta meg Bánffy Miklós, a Bánffy Katalinhoz írt levelében (Kolozsvár, 1948. április. 7.). A tárlaton látható a gróf jurátus díszkardja, valamint a sepsiszentgyörgyi múzeum számára készített Csaba királyfit ábrázoló üvegablak-terve. Megtekinthető továbbá a Stróbl Alajos által Bánffyról készített bronzszobor. A kiállítás egyik színfoltját képezik a könyvillusztrátor Bánffynak az 1921-es génuai békekonferencián készített karikatúra-reprodukciói – vázolta fel a lényegesebb látnivalókat röviden a kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsanna. A vándorkiállítás elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása – mondta el Szebeni Zsuzsanna. Hozzátette, első ízben lesz látható Az ember tragédiája 1935-ös színrevitelének rendezőpéldánya, a kiállítás egy másik különlegessége pedig a Varázsfuvola Éj királynője jelmezének rekonstrukciója. Az utóbbi esetében megjegyezte, hogy a gróf annyira színvonalasan megtervezte ezt a jelmezt, hogy a korabeli műhelyek nem tudták teljesen a ruhakompozíció minden egyes aspektusát megvalósítani, ezért a tervek alapján készítették a rekonstrukciót. Mivel Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, az egykori gróf ezen a területen folytatott tevékenységéről is faggattuk. Mint mondta, Bánffy Miklós kapcsolatai a színházzal koraiak, már 17 évesen megírta Egy végrendelet következményei című darabját, amelyben ő maga is szerepet vállalt egy jótékonysági est alkalmával. Mikor 1913 és 1918 között intendánssá nevezik ki, örömmel fogadja a megbízatást, akkoriban ez a funkció a Magyar Nemzeti Színház mellett a Magyar Operaház irányítását is ő látta el – hangsúlyozta a kurátor. „Az operára szeretett volna összpontosítani, ezért a színháznál Hevesi Sándort nevezi ki főrendezőnek, aki megújította a magyar színházi világot. Ezután teljes energiabevetéssel az Operaház megújításán fáradozott. Meghívta az orosz balettet, korszerűsíttette a nézőteret, díszletraktárat, díszletfestő műhelyet létesített új rendszabályzatot vezetett be, amely alapján sokkal színvonalasabban folyhatott a szakmai munka. Mozart operáit és Verdi operáit tűzte műsorra, ezek nagyon számottevő előadások voltak, melyek az európai színvonalúvá emelték a magyar operát. Ami talán ennél is fontosabb, hogy az akkor még ismeretlen Bartók Bélát meghívta és két előadásához is díszletet készített. A korabeli kritika megírta, hogy főleg a látványvilág, a díszlettervezés szempontjából vitte világszinten élvonalba a Magyar Operaházat.” Kiemelte még, hogy a Helikonon belül Bánffy Miklós szorgalmazta hogy a színházzal többet foglalkozzanak, hogy drámapályázatot írjanak ki, stb. Szőcs Lóránt Krónika (Kolozsvár) 2012. december 27.Harina – a mezőségi bazilikaA gyér reggeli ködből bomlott ki az ősz ezer árnyalatában pompázó mezőségi táj. A színpompás háttérből hófehéren magasodott utunk első állomása, a harinai evangélikus templom, az Erdély legkorábbi műemlékének számító román stílusú mezőségi bazilika. A többszintes, különleges formájú, "égbe nyúló" templomot bencés szerzetesek alapították. A tatárjárás pusztította el a települést, s sodorta el a bencéseket kolostorukkal együtt. A későbbiekben Harina volt püspöki és királyi birtok, Luxemburgi Zsigmond 1411-ben adományozta a Kacsics nemzetségből származó Farkas Tamásnak, aki évszázadokig birtokolta a települést, s nevét Harinai Farkasként használta. A reformációt követően került az evangélikus egyház birtokába, s 1834-ben földrengés rongálta meg. A nagyszebeni evangélikus konzisztórium többször kérte a helyreállítását, majd lebontották a megrongálódott épületrészeket, s hosszú huzavona után 1898-ra újították fel. 1995–99 között Hermann Fabini építész közreműködésével a besztercei Creative Group restaurálta a mezőségi tájban különlegesen ható gyönyörű templomot, amelyet András Péter besztercei református lelkész mutatott be. Kulcsát az egykori szász település vegyes házasságban élő utolsó evangélikus lakója őrzi. A kéttornyos, arányaival a gótikát idéző templom belsejét szép színes textilkiállítás tette hangulatossá. Cegőtelke – földbe szúrt kard és pajzs Harináról Cegőtelkére vezetett az út. A református temetőben 68 lépcsőfokon értünk fel a Lármafa találkozók emlékét idéző kopjafák között az emlékműhöz, amely a temetődomb legmagasabb pontján (504 méter) a cserhalmi csatát idézi. Kolozsi Tibor képzőművész alkotásának történetét Pásztor Loránd Zsolt református lelkész ismertette. A sok apró márványdarabból földbe szúrt kard és pajzs rajzolódik ki oldalán kereszttel s a legenda jeleneteit ábrázoló domborművel. Az emlékművet Beder Tibor, a Julianus Alapítvány vezetőjének kezdeményezésére a cegőtelki öregfiúk Cserhalom Művelődési Egyesülete állíttatta nagy nehézségek árán, s Erdély püspökei avatták fel 1998-ban. Tövéből a Kerlésen levő Cserhalomra látni, az egykori csatatérre, ahol a korábban ellenséges viszonyban levő Salamon király, Géza és László herceg összefogásával 1068-ban sikerült visszaverni a magyarságot veszélyeztető betörő pogányokat. A később szentté avatott László herceg hőstettéből, amelynek során a kun vezért legyőzve megmentette a magyar lányt, legenda született, s Vörösmarty Mihály, majd Juhász Gyula foglalta versbe a hajdani csata történetet. A legendák forrásától indul vagy zárul minden évben a Lármafa találkozó. Célja: összefogni azon települések lakóit Erdélytől a Felvidéken, Kárpátalján át, amelyek templomában freskók őrzik a határok védőszentjeként tisztelt Szent László király emlékét. Árokalja – gázcsövekkel átszúrt címerek Árokalján (Arcalia) különleges szépségében látható a gr. Bethlen Béla által a XIX. század végén mór-bizánci stílusban építtetett kastély, amely vörös gömbkupoláival, nyolcszögű sarokpavilonjaival az ezeregyéjszaka varázslatos hangulatát idézi. A birtok Bánffy Klárának a Bethlen Ádámmal kötött házassága révén került a Bethlen család tulajdonába, s gr. Bethlen János virágoztatta fel. A Sajót elterelte, az épület köré angolparkot varázsolt, nemes szőlő- és gyümölcsfákat telepített, virágházat épített, híres ménest tartott, aminek szépségét gazdatisztje, Iklandi György László versben örökítette meg (1811). 1803-ban az egész község leégett, s a házak újjáépítését, a szász evangélikus templom felújítását, a torony építését a gróf támogatta, s templomot építtetett a görög katolikusoknak. A bőkezű főúr és felesége, br. Wesselényi Zsuzsa síremléke a kastély kertjében látható. Az utolsó tulajdonost, gr. Bethlen (III.) Balázst 1949-ben telepítették kényszerlakhelyre. A kastély berendezését a környező falvak lakói hordták szét, a könyveket elégették, az egzotikus fák egy részét a helybeli romák tüzelték el. Üzlet, pionírtábor, mezőgazdasági gépállomás működött a kastélyban, 1963-tól kerül a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem használatába, majd 1999-től a tulajdonába, de egy Bethlen-leszármazott ma is pereli az egyetemtől és a polgármesteri hivataltól. Az egyetem, amely Regionális Frankofón Központot rendezett be a kastélyban, 1997-ben restauráltatta, így ma teljes szépségében látható az épület. Bár belépti díjat váltunk, a látogatót nem szívesen fogadják. Egy barátságtalan hölgy megtiltja, hogy a mellékhelyiségeket használjuk, s szigorúan csendre int, miközben a diákok esznek és sziesztáznak. Mivel a kastélyba sem léphetünk be, körbejárjuk az épületet. Így vesszük észre, hogy az oldalsó részen pontosan az egymás mellett levő, kőből faragott címereken keresztül vezették ki a központi fűtés kéményeit, s a kijövő égésterméktől, gőztől feketés penész lepi be azokat. Ez lenne a műemlékvédelem – változik meg a tulajdonosról és a Beszterce megyei műemlékvédőkről a bel- és külföldi vendégekből álló csoport véleménye, s az árokalji kastélyból rossz szájízzel távozunk. Somkerék – Bölöni Sámuel átka Mindenért kárpótol Somkerék. A Beszterce és Dés között fekvő falu református temploma arányos méreteivel, sarkain kövekkel kirakva, zsindellyel fedett tetőzetével és haranglábra emlékeztető, csúcsíves ablakú, erkélyes tornyával lélegzetelállítóan szép látvány. Ráadásul bőven van ideje csodálkozni a látogatónak, hisz az épületet megkerülve a délre nyíló csúcsos diadalíves ajtón jutunk be a templomhajóba. Történetét Felszegi Imre lelkipásztor mondja el, s minden látogató egy jól megszerkesztett ismertetőt kap ajándékba. A Szűz Mária tiszteletére emelt templom építésének pontos ideje homályba vész, először 1327-ben említik. 1553-ban Országgyűlés színhelye volt Dobó István részvételével. 1602-03-ban Basta hajdúi pusztították el a községgel együtt, 1661-ben a török-tatár hadak dúlták fel Somkeréket, az 1700-as években átvonulnak a kurucok, majd a labancok is, akik felgyújtották a falut. Ennyi viszontagság után gróf Árva Bánffy Mária 1744-ben minden néven nevezendő jövedelmét felajánlja, hogy a somkeréki templom mind kívülről, mind belülről tornyostól együtt újraépüljön, s "tisztességes székek" készüljenek abba. 1761-ben idős Umling Lőrinc festi a kazettás mennyezetet, a bútorokat, az úrasztalát, a szószékkoronát, az énekhirdetőt valamint a karzatot, amelyen a keltezés is olvasható. A lelkész, akire a templom építésének felügyeletét bízta az adakozó grófnő, Bölöni Sámuel, 63 évet szolgált Somkeréken. Mivel tapasztalnia kellett, hogy a török-tatár dúlás után vegyes lakosságúvá váló falu lakói kezdik elfelejteni anyanyelvüket, ünnepélyesen átkot mondott arra a magyarra minden időben, "ki a maga nemzetségét megutálja, s a maga nyelvét nem szereti". Somkeréken megmaradtak a hívek, s a mindenkori lelkipásztorok iránti tiszteletet jelzi, hogy a jótevőknek emelt emléktábla mellett az ő emléküket is kegyelettel őrzik. Szentbenedek – a pusztulás világa A Dés melletti Szentbenedeken csak a romok maradtak a Kornis grófoknak a II. világháborúig épen álló kastélyából. Jókai Mór 1877-ben ötletessége, tetőzetének játékos formái, belső díszeinek gazdagsága miatt nevezte "szembetűnően erdélyi alkotásnak". Ma a pálosok fekete madonnájától megfosztott kaputorony előtt álló két szomorú egyszarvú már csak a szemetet "őrzi", amit a várárokba illetve a beomlott pincékbe hordtak a település lakói, sőt még az árkádos fedett kútba is. A kaputorony mögötti épületből a boltozatos pincébe beomlott téglák, kövek maradtak. A Kornisok többször felújították, korszerűsítették a kastélyt. Az 1900-as évek elején III. Károly vizet és telefont vezettetett, s villanyerőművet építtetett, hogy árammal lássa el az épületet, s ő tette lakhatóvá az új kastélyt is. IV. Kornis Károlynak 1944-ben kellett elhagynia az épületet, s azt követően a kastélyt kifosztották, majd hagyták tönkremenni. A tiszafából faragott lépcsőket, a festett mennyezetet elégették, a bútorokat, a berendezést elhordták, a sok ezer könyvet a Szamosba dobták, s elpusztult Európa legnagyobb magánkézben levő madár- és madártojás-gyűjteménye is. Mára már beomlott az évekig iskolának használt új kastély fedélzete is, s a szép fekvésű telket az enyészet vette birtokába. Bonchida – az újjáépítés jegyében Késő délután érünk az erdélyi Versailles-nak tartott bonchidai Bánffy-kastély kapujához. Bár a II. világháború óta, amikor a visszavonuló németek felrobbantották, a 16. század közepétől négy évszázadon át épített kastélyegyüttesből csak a romok maradtak, megnyugtató látvány, hogy őrzik, környéke, udvara tiszta, rendezett, s az épületek restaurálása is folyamatban van. A reneszánsz és a barokk jegyeit magán viselő kastély megmaradt romjaiból, a már részben újrafedett, romantikus, neogótikus főépület még ablaktalan belső tereiből, a félkör alakban épült istállók falaiból, a kapuépületben kiállított szobormaradványokból egy kis fantáziával, no meg az olvasmányélményeket is hozzáadva következtetni lehet, hogy milyen értékek mentek tönkre. A gyönyörű berendezés mellett elpusztult a könyvtár, a képtár s Erdély legjelentősebb XVIII. századi szoborgyűjteménye. A Marokkóban élő Bánffy Katalintól a Transylvania Trust Alapítvány koncesszionálta 49 évre a kastélyt, és nemzetközi pályázatok révén elkezdődött a hosszú távú felújítás, amelynek alapját a Románia és Magyarország művelődési minisztériumai által aláírt egyezség képezi. A kívül- belül megújult Miklós-kastélyban Nemzetközi Épületfelújító Szakképző Központ működik az Egyesült Királyság Történeti Épületfelújítási Intézete támogatásával. A központban szakembereket készítenek fel a hagyományos módszerekkel, építőanyagokkal történő műemlék-felújításra, közben folyik a kastély helyreállítása, amely a világ legveszélyeztetettebb épületeinek listáján szerepel. 2008-ban pedig Europa Nostra díjjal ismerték el a központot működtetők munkáját. Válaszút – az erdélyi gyönyörű gyűjtemény Az utolsó állomás, Válaszút, a reménység helyszíne. Először is azért, mert az anyanyelvi oktatás lehetőségét biztosítja közel száz mezőségi kisgyermeknek, akik olyan falvakból származnak, ahol megszűnt a magyar iskola. A Kallós Alapítvány bentlakásos iskolájában nemcsak szóbeli és zenei anyanyelvünkre oktatják a gyermekeket, hanem az állami oktatásból hiányzó népművészeti ismeretekre is. Ehhez jelent kiváló szemléltetőeszközt a Kallós-kúriában berendezett néprajzi múzeum, amely a mezőségi, kalotaszegi, csángó népművészet legszebb darabjai mellett az erdélyi szászok sajátos népi alkotásait is bemutatja. A romos állapotban visszakapott egykori vadászkastély kívül-belül megújulva egyedi, különleges élményt jelent. A Kallós- archívum mellett az eredeti bútorokkal, népi kerámiákkal, viselettel és kézimunkákkal mintaszerűen berendezett szobák az erdélyi és különösképpen a mezőségi népművészet páratlan gazdagságát bizonyítják. Jó lenne hosszan elidőzni a nyolc helyiségben látható válaszúti, belső- mezőségi, széki, kalotaszegi, csángó gyűjtemény darabjai között (a nyolc helyiségben és a raktárakban nyolcezer tárgyat őriznek), de késő van, indulni kell. Ám Válaszútra annak, aki először látta Erdély egyik legszebb múzeumát, vissza kell térnie. Annak pedig, aki erdélyinek vallja magát, egyszer legalább el kell mennie oda. Pozitív és negatív élmények kavarognak bennünk, amikor visszaindulunk Besztercére, s körülvesz a szépet és a rútat is beborító mezőségi éjszaka. Ötvös József Az EPMSZ Erdélyi Körének konferenciája a besztercei szász evangélikus templomban tartott vasárnap délelőtti istentisztelettel zárult, amelyen Ötvös József, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze hirdette az igét. Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 9.Polis-könyveket mutattak be a Minerva-házbanVárostörténetről, vallásról, irodalomról és művészetről egyaránt szó esett a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében kedden délután tartott könyvbemutatón, ahol a Polis Könyvkiadó három új kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők. A rendezvényen Gaal György Képes Kolozsvár című könyvének szövegében bővített és képanyagában megújított második kiadását, a Gábor Csilla szerkesztette Keresztyéni felelet című kötetet, valamint a Bánffy-életműsorozat legújabb, Emlékezések – Irodalmi és művészeti írások című kiadványát mutatták be. Dávid Gyula, a kiadó vezetője mindenekelőtt a múlt pénteken elhunyt Deák Ferenc grafikusművészre és könyvtervezőre emlékezett, hangsúlyozva: szerette az embereket, és őt is nagyon lehetett szeretni. – Jó kolléga volt, ugyanakkor szakmájának kiváló mestere, aki sok fiatalt indított el a pályán. A szép könyv volt fontos számára, de korántsem úgy, hogy a borítón föltétlenül az ő neve szerepeljen – magyarázta az irodalomtörténész, utalva ugyanakkor arra is, hogy Deák Ferenc gazdag pályafutásának áttekintése egyelőre várat még magára, remélhetőleg ez is elkészül nemsokára. A 16–17. században, a reformáció első korszakában Magyarországon és Erdélyben zajlott katolikus–protestáns hitvitákat tekinti át a Keresztyéni felelet című kötet, amelyet a folytatásban Jakabffy Tamás méltatott. Megjegyezte: a könyv lapozgatása során egyebek mellett a hitvitákat kiváltók motivációiról, valamint a Biblia és az eklézsia közötti ősszefüggésekről is értesülhet az olvasó, a függelékben pedig a szerzők életrajzi adatait is megtalálja. Az egyháztörténeti és filológiai szempontból is fontos kiadványt összeállító Gábor Csilla megjegyezte: a hitvita-irodalom összességében egészen mást jelent a ma embere számára, mint annak idején. Szerkesztőként főként a kapcsolatrendszerek és a különböző nézőpontokat motiváló tényezők érdekelték, a szövegek értelmezése helyett pedig az érveléstechnikák bemutatására törekedett. Gaal György Képes Kolozsvár című kötetét ismertetve Murádin János Kristóf kiemelte: hálás feladat várostörténettel foglalkozni, hiszen idővel új információk kerülnek felszínre, amelyek jócskán bővíthetik, felülírhatják ismereteinket. – Tapasztalataim szerint a fiatalok nem igazán ismerik a magyar Kolozsvárt, vagy nem föltétlenül rendelkeznek a legpontosabb információkkal vele kapcsolatban. Különösen fontosak ezek a munkák, hogy az ember eligazodjon Kolozsváron, otthon érezze magát a városban – jelentette ki a történész. Hozzáfűzte: Gaal György a város megismerésének és megismertetésének szentelte az életét, kötete pedig nem csupán a kolozsváriakat és az erdélyieket célozza meg, hanem az összmagyarságot is, szerte az egész világban. A Képes Kolozsvárt viszont érdemes lenne románul is megjelentetni, hogy „a velünk együtt élő román közösség is megismerje a magyar Kolozsvárt”. Murádin János Kristóf reményét fejezte ki továbbá, hogy a szerző ahhoz is kedvet kap, hogy a negyedek történetét bemutassa, ezáltal ugyanis még teljesebb képet nyerhetünk a helyről, ahol élünk. Gaal György köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a tetszetős könyv megjelentetésében, többek között Unipan Helgának, aki az est folyamán bemutatott másik két kötetet is tervezte, valamint mindazoknak, akik fényképeiket bocsátották rendelkezésére. Befejezésül Dávid Gyula beszélt a Bánffy-életműsorozatban megjelent Emlékezések – Irodalmi és művészeti írások című kötetről, amelyben a sokoldalú író-művész visszaemlékezései (Emlékeimből) és töredékben hátrahagyott politikai emlékirata (Huszonöt év) mellett pályájának eddig ismeretlen oldalával is megismerkedhetünk – a kortársakról írott kisesszéi, Az ember tragédiája rendezéseiről szóló tanulmánya, valamint a Martinovics című drámájához írott kommentárja révén. Dávid Gyula megjegyezte: a Bánffy Katalinnal, az író és politikus Marokkóban élő lányával való ismeretségük révén 1998 óta szinte minden évben megjelentethettek egy-egy Bánffy-művet. Ami pedig a folytatást illeti, mint mondta, érdemes lenne közelebbről tanulmányozni Bánffy Miklós külügyminiszteri tevékenységét, hiszen ez is rengeteg érdekességgel szolgálhat az utókor számára. FERENCZ ZSOLT Nyugati Jelen (Arad) 2014. július 14.Történelmi pillanat: Bánffy-leszármazottak BonchidánGróf losonci Bánffy Miklós (1873–1950) erdélyi politikus, író emlékének is adózott a New York Choral Society énekkar szombati, július 12-i bonchidai szabadtéri koncertjén. A koncert előtt Nicolette Jelen-Bánffy, a politikus unokája kifejezte örömét, hogy a kórus a Bánffy-emlékév keretében, azon a helyszínen léphetett fel, amely még mindig nagyon sokat jelent a Bánffy-leszármazottak körében. Majd röviden bemutatta a több mint 50 éves fennállással és szép nemzetközi sikerekkel büszkélkedő kórust, amely bonchidai fellépésével zárta közép- és kelet-európai koncertkörútját. Hegedüs Csilla művelődési államtitkár történelmi pillanatként értékelte az eseményt, hiszen 1944 után először történt meg, hogy a bonchidai Bánffy-kastélyban „együtt volt” a Bánffy-család, a Marokkóban élő Bánffy Katalint (Bánffy Miklós lányát) kivéve. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 23.Marosvécsre szólítanakA marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány újra megrendezi hagyományossá vált augusztus végi ünnepi összejövetelét. A helikoni leszármazottak találkozójaként ismertté vált megemlékezés-sorozat augusztus 29- én és 30-án a Marosvásárhelyi Forgatag társrendezvényeként kapcsolódik a Bánffy Miklós-év eseménysorába. Pénteken délután 4 órakor Bánffy-kollokviummal kezdődik a megnyilvánulás a marosvécsi művelődési házban. Az író (utó)életei és regénye lesz Dávid Gyula irodalomtörténész és a fordítók, Hermann Rebeka, Andreas Oplatka, Marius Tabacu eszmecseréjének a központi témája. 18 órától filmet vetítenek Bánffy Miklósról. Ezt Szavak címmel előadóest követi. A Pécsi Pódium tagjai, Kovács Dorina és Kőszegi Gábor lépnek színpadra. Előadótársaik, Matyók Annamária és Horváth Ádám Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédiáját szólaltatják meg. Szombat délelőtt 10 órakor a kastélyparkban folytatódik a megemlékezés. Bánffy alkotói sokoldalúságáról az ünnepi mozzanat során Markó Béla költő beszél. 11.30-tól Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Kilyén László színművészek a Bánffy Miklós, Várady Aranka és Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával összeállított, Szétszórtan című irodalmi műsort adják elő. 12.30 órakor a művelődési ház a Bánffy-kollokvium színhelye. Markó Béla a politikus Bánffy arculatát rajzolja ki. Utána a rendezvénysorozat előtti napokban Marosvécsen szervezett képzőművészeti alkotótábor műveit ajánlja a jelenlevők figyelmébe Nagy Miklós Kund művészeti író. Délután fél négytől a pécsi Takács Petra tolmácsolja Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját. Végezetül a helikoni írók leszármazottainak a beszélgetésére is sor kerül. Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 1.Újra együtt a helikoni asztal körülJelképesen és valóságosan is sokan voltak jelen az egykori helikoni találkozók színhelyén, Marosvécsen. A Helikon–Kemény János Alapítvány szervezte újabb emlékünnepség pénteken és szombaton talán minden eddiginél tartalmasabb, változatosabb, színvonalasabb rendezvénysorozattal idézte meg a két világháború közötti erdélyi magyar kultúra és szellemi lét nagyjait, méltatta halhatatlan írói hagyatékukat. A Bánffy-év jegyében idén a helikoni íróközösség sokoldalú vezéregyénisége, gróf Bánffy Miklós állt a megemlékezések középpontjában. Augusztus 29-én délután jeles műfordítók, irodalomtörténészek érdekes eszmecseréjén tudott meg műhelytitkokat az író főművéről, az Erdélyi történet című regénytrilógiáról a marosvécsi művelődési házban egybegyűlt közönség. A magyar művek külföldi megismertetésében jeleskedő „mindenes”, Károlyi Dóra, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa vezette beszélgetésen Dávid Gyula, a Bánffy-életmű fáradhatatlan elemzője, Hermann Rebeka, a trilógia holland, Oplatka András, a mű német és Marius Tabacu, az első kötet román nyelvű tolmácsolója közölt sok fontos tudnivalót és fordítói kuriózumot a regényről. Aznap filmet is vetítettek Bánffy Miklósról. Este a pécsi Pódium ifjú előadói, Szász Kolumbán Olga tanárnő drámai kurzusának hallgatói verssel, lírával örvendeztették meg a hallgatóságot. Műsorukból szombat délutánra is jutott. Az alapítvány által meghonosított szokás szerint a szombati program a kastélyparkban kezdődött. A helybeliek mellett számos távolabbról érkezett vendég vett részt a bensőséges hangulatú összejövetelen. Marosvásárhely, Szászrégen, a Maros mente, a Székelyföld több települése képviseltette magát, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány most is elhozta autóbusznyi csapatát a rendezvényre, és köztük az anyaországiak mellett a felvidéki, amerikai magyarság képviselői is jelen voltak az évszázados fák alatti tisztáson a nagy mecénás, Kemény János és szerettei sírjánál, a Wass Albert-emlékműnél, a Kuncz Aladár emlékére elhelyzett, Kós Károly tervezte asztalnál s a pár esztendeje ott álló kopjafánál. A Helikon – Kemény János Alapítvány alelnöke, Nagy Miklós Kund által moderált megemlékezés helyi vonatkozásait Ördög Ferenc polgármester emelte ki. A vécsi református egyház lelkipásztora, Benkő Mihály az egykori házigazda és kiváló írótársai, Kemény Jánosék, valamint az évforduló alkalmából gyakran felelevenített Bánffy Miklós mához szóló üzenetét is kihangsúlyozta igehirdetésében. Átfogóbb keretbe helyezve, Bánffyra koncentrálva, a teljes helikoni közösségre is hivatkozva részletezte az elődök érdemeit, munkásságuk napjainkban is hasznosítható példázatát a rendezvény főszónoka, Markó Béla költő, szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. A koszorúzást követően a művelődési házban a Bánffy Miklós és felesége, Várady Aranka valamint lányuk, Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával készült irodalmi összeállítás, a Szétszórtan nyújtott megrendítő élményt a közönségnek. Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Kilyén László színművészek hatványozottan kiérdemelték a vastapsot. A Bánffy-kollokvium folytatásaként Markó Béla a politikus Bánffyra fókuszált. Párhuzamba állította az erdélyi magyarság két világháború közötti és az 1989-es rendszerváltás óta eltelt időszakot, felmutatta azokat a dilemmákat, amelyek akkor és most is nehezen abszolválható kihívásokként merülnek fel a vezető politikusok előtt. A műsorba új színeket vitt a marosvécsi ifjúsági tánccsoportok jókedvű, forgatagos előadása. A népes táncos, dalos gyerekcsapat optimizmust sugárzott a terembe, ahol igazi összművészeti megnyilvánulásnak lehettek tanúi a jelenlevők. Kemény János Zoltán unokája, aki oroszlánrészt vállal a Kemény Miklós által 2000-ben létrehozott alapítvány munkájában, néhány napos alkotótábort működtetett Vécsen. Öt fiatal, pályakezdő művészt hívott meg. A táborban született képeikből rögtönzött tárlatot nyitottak. Máthé László (Kézdivásárhely), Adriana Bădoi (Nagydisznód), Réthi Botond (Gyergyószentmiklós), Magyari Annamária (Gyergyóalfalu) és Katona Ervin-László (Marosvécs) festményeiről, grafikáiról Nagy Miklós Kund beszélt. Ő hívta fel a figyelmet a Pallas-Akadémia Könyvkiadó újdonságaira is, amelyekkel külön standon ismerkedhetett a közönség. A csíkszeredai könyvműhely életmű- sorozatot szentelt Kemény Jánosnak. A Kákóc Kis Mihály, a Kutyakomédia és a Víziboszorkány után legfrissebben a Kakukkfiókák látott napvilágot. Ez utóbbi az író önéletírása, Kemény János gyermek- és ifjúkora kel életre a hiánypótló kiadványban. Szombat délután H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke a helikoni írók leszármazottait is köszöntötte. Tizenkettedszer szólították Vécsre őket, ezúttal is volt mondanivalójuk elődeikről, a velük kapcsolatos emlékekről. Akárcsak a megemlékezések, az ő nyár végi találkozóik is évről évre folytatódnak. Társrendezvényként immár ezek is szervesen kapcsolódhatnak a Vásárhelyi Forgatag eseményeihez. N.M.K., Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 1.80 évesek köszöntése a HelikonbanKarácsonyi Zsolt A köztes tér nem befejezhető... című írásával indul a Helikon című, Kolozsváron megjelenő szépirodalmi, művészeti folyóirat szeptemberi második lapszáma. A kéthetente megjelenő lapban Egyed Emese, Lovassy Cseh Tamás, André Ferenc és Gálla Edit verseit, illetve Leena Krohn (fordította Jankó Szép Yvette) és Gombkötő Magdás Emőke prózáját olvashatják az érdeklődők. Nagy Gábor költőt, irodalomtörténészt Nagy Boglárka Réka kérdezi; Orbán János Dénes költő író Fried István irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla irodalomtörténész pedig a szintén nyolcvanéves kollégáját, Ilia Mihály irodalomtörténészt köszönti. Szőcs István Shakespeare-előadásokat boncolgat, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pedig a Markó Béla költészetéről írt tanulmányának második részét közli a friss Helikonban. Fried István gróf Bánffy Katalin emlékiratainak 2014-es kiadását ismerteti; kritikát Antal Balázs közöl Papp Attila Zsolt legújabb verseskötetéről, a hétvégén Csiki László-díjjal elismert Vízimoziról, a méltatott pedig a Kinematográf rovatban filmkritikával jelentkezik. Fülszöveggel ezúttal Demeter Zsuzsa és Kecskés Tamás Hunor szolgálnak; a Theátrumban a dán Per Nyholm beszámolóját Simonics Péter fordításában közlik. Túros Eszter és Jakabbfy Tamás ismét szerzői a képzőművészeti és zenei rovatoknak. 2014. november 28.Bánffy Katalin erdélyi történeteAmint hozzáférhettem, diákéveimben elbűvölten olvastam az Erdélyi történetet, később már idősen, ámulattal a Huszonöt évet és Bánffy Miklós és leánya levelezését, most pedig szinte türelmetlenül a kíváncsiságtól veszem kézbe gróf Bánffy Katalin könyvét: Ének az életből. (Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2014) Méltó helyen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be még a nyáron, a szerző jelenlétében. Nagy utat jártak be a könyvek, de apa és lánya irodalmi munkássága együvé tartozik. Világégés, rombolások, javaik elvesztése, a családi, a gyermeki és apai szeretet kapcsolatából örökre elválás kísérték útjukat, mindemellett szépséges írásokat hagytak ránk. Gróf Bánffy Miklós, Bonchida ura, számos művészeti ágban különlegesen tehetséges, megannyi nehéz helyzetben megoldást találó hazafi, politikus, egyházát támogató patrónus, akinek élete a nincstelenségben, a korai halálban ért véget, ma már meggyőződtünk róla, hogy honfitársai őszinte megbecsülése övezi, az általa írott és a róla szóló könyveket milyen nagy érdeklődéssel olvassák. Mennyire jó, megértő, szerető apa volt. Leánya, Katalin könyvéből most is ilyen minőségében ismerkedünk meg vele, bár az édesanya, Váradi Aranka anyai szeretete, gondoskodása mindvégig jelen van a történetben, ebben az erdélyi családi történetben. A Bánffy-művek vagy a család életével kapcsolatos könyvek megjelenése után várható, hogy Bánffy Katalin tollából egy olyan olvasmány kerekedik ki, amely valamiképpen összegzi is az eddigiekből leszűrteket, de azon felül emberközelbe hozza ezt a különleges erdélyi arisztokrata családot, mindennapi életük folyását, örökölt és kialakult szokásaikat, sokszínű és sokféle helyszínen mozgó életüket. Egy olyan letűnt világot elevenít fel, amelynek társadalmi rétegei sorsfordulóhoz érkeznek, immár nem is először. Ki hogyan éli ezt át? Apja a főrendi ház tagja, külügyminiszter, a modern művészetet támogató és művelő, de alapjában kevésre korlátozott gazdaságát fenntartó, fejlesztő munkálkodó ember mellett milyen a kislány Bánffy Katalin, majd a felserdült önálló, az eseményeket felnőttként megítélő fiatal lány élete? Hogyan alakítja fejlődését egy igazán szerető és gondoskodó anya, a művelt, gyönyörű szép, tehetséges színésznő, a Nemzeti Színház tagja, Váradi Aranka? A két család, az apai és az anyai más-más életmódot, gondolkodásmódot, életrendet jelentett és kínált a kislánynak. Nem mindennapi emberek Váradi Aranka szülei, testvérei, később a testvérek családja, gyermekeik elevenné, vidámmá teszik Katalin ifjúságát, felszabadult, őszinte emberré válik ebben a környezetben. Amit köztük lát és felfedez, az a fővárosi művész és művelt értelmiségiek rendezett családi élete. Kezdettől a dajkája és később az eléggé sűrűn váltakozó német vagy francia nevelőnők vannak mellette, utóbbiak a nyelvtanulás miatt, és többnyire rövid epizódot jelentettek. Az igazi gyermekfelügyeletet Mariska nénire, a szakácsnéra és Tonkára, Váradi Aranka hűséges komornájára bízták. Gyermekkora legkedveltebb színhelye a visegrádi villa, valóságos gyermekparadicsom, ahol a fáról eszi a gyümölcsöt, bokorról a málnát, közel a Duna, óriási rét és libalegelő vezet a folyóig. Legszebb emlékképei maradnak erről a tájról, később még erősebb kötődése a bonchidai kertekhez, a lovaglásokhoz, a zsuki erdőhöz. A könyv akkor válik élménnyé, amikor Bánffy Katalin leírja Bonchidát. Erdély legszebb kastélya "az erdélyi Versailles" – amelyet a rombolás, a felégetése után sohasem akar viszontlátni –, leírásában minden más felidézésnél szebb, autentikusabb emlékkép. "Körülbelül 600 holdnyi birtok! A Nagy-Szamos képezte határait. Egy másik ág a patakon folyt keresztül, ebből ágazott a gát által létrejött Malomárok, amely aztán a konyhaépület és a zöldségeskertek előtt folyt ki a patakból, és két-három malmot hajtott azon túl. Ebben úsztam naponta, sebes vize elvitt a konyhákig, ahol kijöttem a vízből, éppen a veteményeskertekkel szemben, megtömtem magam eperrel, és gyalog mentem vissza oda, foxijaim kíséretében, ahonnan elindultam: egy szép, napsütötte rétre a Szamos partján. A rét túlsó felén emelkedett a Fenyves. A fák meredek dombra futottak föl, középen szép, sima rét választotta el a fenyőfákat egymástól. Akár egy tisztás! Mindez a nyugati szárnyból tárult elénk, és magában foglalta a fenyves borította dombon kívül az óriás kanadai nyárfák szegélyezte kilátást a Gyalui-havasokig. Valóban pazar volt, fejedelmi élvezete a szemnek." Iskoláról, az angolkisasszonyokról kevés szó esik, inkább barátságok, csínytevések, sok nevetés, játék az iskola, Katalin többnyire magántanuló, hogy több időt tölthessen Bonchidán, az érettségire is magánúton készül. "Imádkoztam Erdélyért" Erdély kettéválása címmel emlékszik a bécsi döntésre, a már serdülőből "virágarcú lány" családjával Visegrádon éli meg a forró augusztusi napot, amikor megkondulnak a harangok, és utána lázasan készülnek Bonchidára. Varrják fényes atlaszból, csipkés selyemből a díszruhákat, a gyöngyös pártákat a kolozsvári bevonulás ünnepére, bár apja arcán inkább szomorúságot, mint örömet lát. Bánffy gróf, mint az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, az egyház küldöttségében vesz részt az ünnepen, Katalin és a család többi tagja – amint írja – egyszerű szemlélőként. Ezután Bonchidát katonaság özönli el, megkezdődnek az emlékezetes látogatások is, köztük a helikonisták, Kós Károly, Tamási Áron keresik fel, utóbbihoz, akárcsak könyveihez vonzódik a továbbiakban. Gyönyörű ősz van a Maros völgyén, amikor útra kelnek, apa és lánya, hogy az elmúlt évtizedek alatt szétszóródott, emigrálásra kényszerült, vagy meghagyott csekély birtokon gazdálkodó ismerősöket, rokonokat meglátogassák. Az erdélyi arisztokraták más-más módon vészelték át a kisebbségi, egyben kisemmizett sorsot. Bánffy Miklós egy bogárhátú kis Steyr autót vásárol, és elkezdődik a kirándulás. Először Bethlenben állnak meg, a gyönyörű Bethlen-kastély 36 szobájából Margit grófnő csak egy spanyolfallal, bútorokkal telezsúfolt szobában lakik, meseszerű park közepén áll a kastély, majdnem olyan szép, mint az övék, csak elhagyatott. Egy másik Bethlen család a közelben "egy vityillószerű" villában lakik. Szerencsére nemcsak ilyen helyszínekkel találkozik a továbbiakban. Marosvécs a felüdülés, Kemény Jánoséknál nagy társaságot találnak, otthon van Klió, a későbbi operaénekesnő, a fiatalok itt minden csínytevésre kaphatók, de menniük kell tovább Máriaffy báróékhoz, a marosszentgyörgyiek és vásárhelyiek által jól ismert kastélyhoz. A gernyeszegi Teleki-kastélyt "álomkastélynak" nevezi. Sáromberkén nem találnak senkit otthon. Máriaffyék "mintha mindig költözésben lennének", de a fiatalok, Antal és Dávid kedves, humoros ifjak, apródjainak szegődnek. Együtt látogatják meg a Toldalagiakat Koronkán. Ott is nagy rokonság gyűlt össze: a Hallerek, a Mikók. Gernyeszegről még annyit, hogy Teleki Mihály feleségét, Tisza Aimeét látva megjegyzi, hogy "olyan az arca, mint az egyiptomi királynőké." A beszámoló alapján ítélve Marosvásárhelyen legfontosabb a Teleki-téka és a Nap fogadóban elfogyasztott ebéd, a "rettenetes flekkenekkel" és utána kürtőskaláccsal. Élete legfinomabb ebédjének írja le, a fogadósné kedves vendégszeretetétől meghatódva. Hasonlóan élményekben gazdag szilágysági útjuk Jósikáéknál, Wesselényiéknél. Ezekhez mindig hozzáad egy-egy kedves történetet az utak megszámlálhatatlan gödreiről, az utakon átfolyó patakokról, a nagy családok életéről. Az összes kastélyokért együttvéve sem adná Bonchidát. Mindez egy fiatal süldőlány – tizenhét éves akkor – észrevételeiből, tapasztalataiból könyvben arcképekké, helyzetképekké alakul, a bonchidai falusi élettel hasonlítja össze a másokét, ráébred eközben a tetszeni vágyás, a leányálmok valóságára, és ezt szabadságként éli meg. Még mielőtt a háborús évek erdélyi leányregényének tekintenénk ezeket a fejezeteket, inkább Katalin valóságélményeit, tárgyilagos leírásait értékeljük. Úszás a Szamosban, füvek, bogarak, méhek, dongók zümmögése, mint a nyár hangja, kutyája és hátaslova tulajdonságai, az új autó, a könyvnapok, Bonchidán angóra nyúlfarmot létesít és gondozza, baromfiudvarába kiváló fajtákat szerez be. Tervez is, meg nem is, hiszen olyanok az idők. És itt megállhatnék, mert a könyv utolsó része, bár messze Erdélytől, az ostromlott fővárosban történik, Bánffy Katalin írói képalkotása itt is kiváló. Milyennek látja a megváltozott Budapestet: "Fáradt volt, elnyűtt, fanyar." A társasági élet még zajosabbnak tűnt, mintha a sötétítést, a háború rémületét zenével, tánccal, kártyával, mulatozással szerette volna elűzni a fiatalság. Flörtök, szerelem, bohémság az úri házakban, nem mernek a jövőre gondolni. Időnként megszólalnak a szirénák, óvóhelyre kell menni, és eljön a tragikus nap, 1944. március 19-e, a németek bevonulnak a városba. Bánffy Katalin naplójából: "Budapest megtelt német katonákkal. Komor pofájú, motorbiciklis németek végeláthatatlan sora dübörgött a város főbb útvonalain. Jöttek, csak jöttek… A riadó alatt megtudtuk, amit telefonon át nem lehetett. Bethlen Margitot elfogták, Baranyai Lipótot meggyilkolták, feketelisták készülnek megbízhatatlan elemekről, összefogdostak rengeteg embert… Soha nem fogom elfelejteni azokat a boldogtalanul lézengő, halálra ijedt városi arcokat. Valószínűleg mi is úgy néztünk ki. …Rémuralom-hatást kelt minden. A város olyan, mintha szíven szúrták volna, és már nem is élne." Az utolsó nyár Bonchidán. Az Ostrom és Az oroszok című fejezetek megrendítőek akképpen, ahogy hiteles, tárgyilagos képét festik a menekülésnek, a csodálatos Bonchida végnapjainak, a bujkálásnak, a legfájóbb elválásnak apjától, ami örökre szól. Bánffy Katalin útja a háború után a tengerentúlra vezet. Apjáról írja könyve végszavaiban: gróf Bánffy Miklóst – "akinél senki sem szerethette volna jobban hazáját, az első háború elvette a vagyonát, a második az otthonát is… –, koldussorsra ítélte." A napló, az emlékek itt befejeződnek. Az életből felhangzó ének Bánffy Katalin megváltozott sorsa, új családja, a kinyíló világ. Új életével sohasem szakad el szüleitől, Kolozsváron rekedt apjától, Budapesten küszködő anyjától. A kapcsolatot levelezésük jelenti, olyan kordokumentumként felmutatható levelek, akárcsak hajdani őseik, a régi erdélyiek emlékiratai, hiszen Katalint bárhova viszi sorsa, annak a vidéknek, az ott élő embereknek emlékezetes leírását, jellemzését adja. Eleven, színes a nyelvezete, stílusának, szóhasználatának erdélyisége (gondoljunk csak a zándorodás, a sopánkodás, a fagallér, nyikhajder, früstük szavakra). Édesapja irodalmi emlékének ápolásáért (a trilógia angol nyelvű fordítása) és saját irodalmi munkásságáért a Magyarország Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át 2012-ben. Bánffy Katalin meggondolkoztatóan eredeti, szép könyve elolvasása után is emlékeztetnem kell a Bánffy Miklós estéje című leveleskönyvre (Polis Kiadó, 2002) Marosi Ildikó kutató- és irodalomtörténészi munkáját értékelve, amely meggyőződésem szerint a további Bánffy- könyvek kiadásához vezetett az utóbbi években. Rózsa Mária Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 21.Méltóságteljesen viszonyulni a családi múlthoz, örökséghezKolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet 1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében. A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól. Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély. – A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt. – Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga. A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi. Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk. Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban. Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá. Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező. Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is. – Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga. A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod... Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető. A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
